2. rész

Lüktetett mindenem. Szemem az erős fénytől nem bírtam kinyitni. Valaki karjában voltam, és csak azt hallottam, ahogy lihegve fut.

-Mi történt magukkal?-kérdezte valaki. Azt hiszem kórházba hozott..

-Én most nem vagyok lényeg. Vele foglalkozzanak kérem.

-Mi történt a hölggyel?

-Megerőszakolták, megverték és több helyen is meglőtték.-sorolta Justin. Hangjában éreztem a dühöt, a szomorúságot, és valamilyen szinten azt is ahogy izgul értem.

-Azonnal a vizsgálóba kell vinni. Kérem rakja egy hordágyra.- Sürgette majd, éreztem ahogy gyengéden lerak, és elengedi a kezem.

. . .

- Hagyják pihenni. Egyszerre csak egy ember lehet bent. - hallottam, ahogy összesúg pár ember, majd az ajtó csapódik. Remek, még zajongnak is... Nehogy pihenjen az ember. De várjunk csak! Mi történt?! Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Édesanyámat pillantottam meg, ahogy halkan szipog.

- Anyu. - suttogtam. Csillogó, kisírt szemekkel rám pillantott.

- Kicsim. - ragyogó szemekkel nézett rám. Láttam a reményt a szemében felújulni.

- Mi a baj? - kérdeztem.

- Nem tudod mi történt veled?

- De... De, élek.

- Nem sokon múlott. - döntötte le fejét kézfejemre zokogva.

- Orvost! - suttogtam mikor elkezdtem szédülni végül már semmit nem láttam. Hallottam ahogy megszólal a riasztó, és berohannak a szobába..
Újra, és újra játszódott ez a történet, mintsem már senki nem jöhetett be hozzám csak egy üvegen keresztül nézhettek. Túl sok stressz ért, mikor elkezdtek hozzám beszélni, és ezért mindig felment a vérnyomásom, vagy a szívem volt túl gyors.. A plafont bámultam, mikor nyílt az ajtó. Egy nővérke lépett be hozzám, és ült le.

- Tudom, hogy stressznek van kitéve, de el kell mondanom mi történt magával. - mosolygott felém a fiatal asszony. Bólintottam egyet, és a szája már nyitódott is. - Voltak lövések a jobb, és bal lábában is, amiket eltávolítottunk. Valamint volt egy a vállában is. A tüdejét tiszta oxigénnel járattuk át, mert ahol volt ott mérgező gázzal volt tele a helység. Van pár heg, és ütésnyom is a kezén, ezeket is lekezeltük. Jól össze törte magát. Sajnos még nem ehet, sem ihat. Infúziót kap, amit én kezelek. Remélem nem lesz semmi gond, ha van valami ezt a gombot nyomja meg. - mutatott egy piros gombra, majd tovább jegyzetelt.

- J-J-Justin? - kezdtem bele többször is.

- A barátja aki behozta?

- Igen. Mi történt vele? Jobban van már?

- Hát. Sajnálom, de.. Több műtéten kellett átesnie, hogy egészséges legyen. Maga nem sérült meg annyira mint ő. Az állapota labilis volt a műtétek alatt amiket elvégeztünk rajta, de még vár rá 2 kisebb műtét is. A golyókat eltávolítottuk, és vele is megcsináltuk mind azokat amiket magával, de ő rosszabbul járt. Perceken múlott az élete, mégis magával törődött.  - mikor kimondta az utolsó mondatot lesokkolódtam. Hiába hogy alig ismertem, ez idő alatt amit összezárva töltöttünk, nagyon megkedveltem. Még ha ott is kellett találkoznunk.. Nagyon aggódom érte..

- És ő hol van? Miért nincs ebben a szobában? Nem lehetne át hozni ide? - hadartam el a kérdéseimet.

- Nyugodjon meg. - mosolyodott el. - Steril szobában van. Ha javul az állapota lehet róla szó. - mosolygott rám kedvesen.

- Rendben. - nyugodtam le. Már állt volna fel amikor eszembe jutott a legfontosabb kérdés.

- Nővér. - vissza nézett szavamra és leült. - Ugye nem vagyok terhes? - néztem a szemébe.

- Ó. Jó hogy mondja. Kialakulhatott volna később egy magzat, de megakadályoztuk.

- Értem.. Köszönöm. - néztem vissza rá, majd megvártam míg kimegy és erős gondolkozásba kezdtem.

Örültem, hogy nem vagyok terhes, de szomorú voltam hogy egy életet hagytak elmenni. Jó, nem akartam hogy egy ilyen vadállattól legyen gyerekem, se azt hogy gyerekem legyen, de valamennyire sajnáltam is. Örökbe adhattuk volna, vagy valami. Bár a szülés kínjait nem lett volna sok kedvem át élni.. A kínják kínját már megéltem. Nem kell még több az életembe..