5. rész

Sziasztok! Kaptam 3 (!!!) pozitív kommentet aminek naaaaaagyon örülök, így most hamar van rész mert teljesen beleéreztem a szereplők szitujába, így nem bírok leállni az írással. Egy szó mint száz most hamar van rész. Na jó, ez több szó volt mint egy. Mindegy.. Írjatok komikat, és hamarabb lesz rész. Pusziiiii <3

Másnapra már rutinosabb voltam. Megtanultam a 'rendet'. Reggel megmondták hogy nagyon jó lett a vérvétel eredménye, meg hogy tök jól bírom az egész kórházat. Reggel anyuékhoz társult a tesóm is Richard, aki előbb nem tudott jönni.

- Csá hugi. Minden oké? - mosolygott felém

- Megvagyok..

- Mit mondtak?

- Jövőhét.. Szöktess hazaaaaaaa! - röhögtem

- Kibírod. Nézd, anyuék vettek neked egy újat, tekintettel arra hogy elvesztetted a másikat. Bele írtam a barátaidat, meg a többieket. - kapta ki a zsebéből az Iphone-t.

- Azta. Köszönöm. - néztem  rá hálásan, majd gyorsan pötyögtem rajta párat.

- Figyu, ha dolgod van nyugodtan mehetsz. Elvagyok. - mutattam fel a telót. Na igen. Ezt szeretem az Iphone-ban. Nincs olyan amit ne tudna.

- Úúú. Tettél rá képeket?

- Ja. A gépeden van egy csomó hülyeség.. - nevetett fel.

- Nem hülyeség ok? - röhögtem tovább

- Na jó. Megyek mert.. - gondolkozott el. - Tudom hogy nem hiszed el, ha azt mondom tanulnom kell szóval nem is mondom.. A haverokkal meg a csajokkal elmegyünk mozizni. - elkeserítő fejet vághattam.

- Majd veled is. - veregette meg a hátam. Elköszöntünk, majd anyuékkal is beszélgettem.

- Figyu, van az a srác. Justin. A szülei itt vannak. Ha szeretnél.. -  kezdtem de félbeszakított.

- Igen! Menjünk. - nézett rám mire el nevettem magam. Szóltunk egy nővérnek, aki monda hogy orvosok vannak nála.

- Nem baj. A szüleivel szeretnénk beszélni.

- Ó. Hát oké. Hozom a kocsit.. - morgott még valamit magába, majd pár perccel később, mikor sikerült beülnöm a tolókocsiba az infúziómmal együtt, végig rallyztam a folyosón és mosolyogva néztem a két felnőttre.

- Hello! - köszöntem feléjük mire felnéztek rám halkan köszöntek meg bemutatkoztak anyáéknak is. Amúgy tegeződünk. - Ők a szüleim, gondoltam segít ha ki tudjátok beszélni ezt a témát. - mondtam mire először rám majd anyára pillantottak.


- Köszönöm. - mondta Pattie, majd intett, hogy menjek be, már vár Justin.

- Szia. - mosolyogtam felé, bár szerintem aludt. Megsimítottam a karját, de nem ébresztettem fel. Még mindig csövek lógtak ki belőle.

- Ha minden jól megy, kivesszük a csöveket, és már csak infúziója lesz, mint neked. - szólalt meg mellettem a nővér, aki épp infúziót cserélt nála. Kicsit fészkelődni kezdett, majd hunyorogva felém nézett.

- Anyu? - emelte meg kicsit a fejét.

- Téves. - mosolyogtam

- Melanie? De jó hogy itt vagy. Anyuékkal nem lehet beszélni semmi másról mint rólam. Kiküldtem őket. - röhögött. Mármint.. Próbálkozott. Még fájt a mellkasa szegénynek.

- Hogy vagy? - néztem rá, majd kisöpörtem néhány kósza hajszálat a szeméből.

- Most hogy itt vagy. Hm. Jobban. - kicsit elpirulhattam, mert tett megjegyzést.

- Így mellékesen. Szép a színed. - mosolygott. - Te hogy vagy?

- Most hogy látlak. Jobban. - vágtam vissza, de ő csak röhögött egy sort.

- Éhes vagyok. - nézett mélyen a szemembe, majd lassan az asztalon lévő szendvicsre sandított. Idő közben a nővér kiment..

- Én is. De nem szabad... Napok óta nem ettem. És szerintem nem is fogok.. Ahogy te sem. - nevettem. Nem akartam szomorúvá tenni azzal hogy én nemsokára ehetek, mert a nővér szerint megpróbálkozunk vele.
Hogy esne neki?

- Te lehet hogy nem. De én igen. - mondta majd elkezdett feltápászkodni az ágyból. Próbálkozott.
- Justin, feküdj vissza. Bírjuk ki. Kérlek. - mondtam de mintha meg se hallaná, tovább próbálkozott. Fel ült, vissza esett. Ezt egy párszor.

- Feladom. Ide hoznád?

- Nem. - feleltem egyszerűen. - Nem szabad.

- Akkor menj el. - sütötte le a szemét, és a paplanját bámulta.

- Mi?

- Menj el. - felelte egyszerűen, már csukott szemmel.

- Hát oké. - néztem felé, majd levettem a kezem a karjáról, és szó nélkül indultam ki, majd az ajtónál megálltam a tolókocsimmal. - Szia. Holnap.. - néztem vissza rá, majd a tolókocsival kirúgtam egy picit az ajtót, és anyáék felé néztem. Erősen gondolkodhattak, de Jeremy fel állt és oda jött.

- Nem bírom velük. Segíts.- nézett rám.

- Ha gondolod bejöhetsz hozzám beszélgetni, de apuval is beszélgethetsz.
- Apukád el ment a. - kezdte majd erős gondolkodásba kezdett. - El kellett sietnie. - kezdte újra. - Nem tudom hova de el kellett mennie.

- Értem. Rendben, akkor gyere be. - mondtam majd begurultam a szobába, és megpróbálkoztam egyedül felülni az ágyra. Majdnem legurultam, de Jeremy segített.

- Figyu? Megmondanád Jus-nak hogy sajnálom, de nem az én hibán? - néztem rá

- Persze. Miért?

- Megharagudott... - mondtam és a telefonomba néztem amin éppen ő játszott. Észre vehette hogy kissé szomorkás vagyok.
- Egyébként nem vagy fáradt? - terelte el a témát. Kissé felnevettem amiért ilyen hülye szöveggel próbált boldoggá tenni.

- Egyébként nem. Tök jól érzem magam.. - mosolyogtam felé amire ő csak elmosolyodott, és tovább nyomkodta a készüléket.

- Olyan vagy mint egy gyerek. De komolyan. - gondolkodtam hangosan mikor a barátnőm lépett be az ajtón. Először boldogan aztán mikor rám pillantott kissé szomorkásan nézett.

- Hallottam mi volt. Gondoltam benézek. - suttogta alig hallhatóan.

- Semmi baj. Tök jól érzem magam. - nevettem majd Jeremy-re néztem. Még mindig a telefonom nyomkodta de elmosolyodott.

- Öööö. Akkor nem zavarok? - pillantott Jeremy felé.

- Nem, én már éppen menni készülök. Anyukádat vissza küldjem? - nézett először barátnőmre, majd rám.

- Nem kell, hagy tárgyalják túl a dolgot. - nevettem

- Rendben. Tessék. Köszi. - mondta majd felém tartotta a telefont. - Tök jó játékaid vannak rajta. Én is letöltöm. Szia! - mosolygott majd gyorsan kikapta a zsebéből a saját telóját.

- Ki volt ez? - nézett az ajtóra Lili.

- Annak a fiúnak az apja akivel össze voltam zárva.

- Kissé gyerekes nem? - vigyorgott majd leült. - És amúgy mizujs? Hogy vagy? Mit mondtak az orvosok? Hoztam gyümi levet. - mondta és még egy halom hasonló kérdést feltett amire unottan válaszolgattam. Mindenki megkérdezi.

- Oké, oké. Elég. Túl sok. - nevettem. - Hé. - kezdtem mikor nyílt az ajtó. Egy ágy. Néhány orvos, és pár nővér.

- Ő az? - ágaskodtam fel egy kicsit a fejemmel. Sajnos sok mindent nem láttam, addig amíg fel nem állították barátnőmet és a székével együtt arrébb nem küldték. Az ágyat szorosan mellém rakták amikor megpillantottam.