15. rész, és egy kis ízelítő a folytatásból.

Sziasztok drágáim!<3

Tudom, hogy unalmas rész, nekem sem jött be, pedig egy csomószor újra írtam/javítgattam, de ígérem a következő rész sokkal jobb, és figyelemfelkeltőbb lesz! :) Nem leszek egy jó két hétig, mert Balaton Fenyves-en leszek nyaralni. Aki ott van, vagy ott lesz írjon emailt még ma, és találkozunk!!!:DD Szerdától leszek ott, szóval csak ma tudok válaszolni a levélre. Jó olvasást, és kommenteljetek! Puszi :* <3  

Nevetve léptünk be az osztálytermünkbe, sajnos Natasha nélkül. Kállay nem tűrte tovább, berángatta az irodájába, bár út közben leszakított egy kis részt a ruhából, amit Natasha meg is jegyzett. Kállay még idegesebb lett, és haza küldte a mai napra.

- Mit írsz? - fordultam hátra a székemmel Sophie felé.

- Töri házit. - mondta fel sem kukkantva a lapok közül.

- De hát rajz jön. - nevettem fel hangosan, mire mindenki felém vetett egy pillantást, de három másodperc múlva már le is vették a szemüket rólam.

- Ja, akkor jó. - csapta össze a füzetűt, és borította azt táskájába. - Jössz a büfébe? - állt fel, leporolva magáról a radír darabokat. Bólintottam egyet, és kisétáltunk a teremből. A diákok özönlöttek a bejáratból, páran csapatokba verődve beszélgettek a folyosón, páran pedig sietősen igyekeztek a termükbe.. Csendes sulink van. Nincs zene meg ilyesmi, csak ünnepekkor szoktak berakni zenéket, vagy ha valami esemény van. Csendben sétáltunk le a lépcsőn, majd beálltunk a büfé hosszú sorába.

- Komolyan kiakarjuk ezt várni? Menjünk már előre. - nézett rám elkerekedett szemekkel Sophie, aki mindeközben előre tolakodott.

- Én maradok. - suttogtam alig hallhatóan. Megkérdezte ugyan Sophie, hogy mit kérek, de nem válaszoltam. Bunkóság kielőzni valakit csak azért, hogy hamarabb sorra kerülj. Megvár a kaja. Persze ha el nem viszi más. Végül is még becsengő előtt sorra kerültem, majd gyorsan felszaladtam a terembe egy csokis csigával, jeges csokis-kávéval, és egy snickers-el. Mondtam már hogy imádom a csokit? Nem?! Most mondom. Becsengőre pont beestem a terembe. Ma könnyű napunk van. Csupa laza óra.

- Srácok holnap sok óránk van, szeretnétek ha kicsit feldobnám? - mosolyogtam, mire unottan bólintottak a többiek, majd belépett Eckler tanárnő.

- Melanie ülj le, Edward tedd el a telefont, Emily rakd el a headset-et, Dan te is pakold el a csokigyűjteményedet az asztalról, valamint Matthew is tegyen el mindent ami a padján van. Beleszürcsöltem a hideg innivalómba, és elővettem a rajzmappám.

- A mai órán a csendélettel fogunk foglalkozni, amit már ismertek persze.

- Rendben, akkor maradjunk csöndben, tanárnő maga is, mert akkor nem sikerül a feladat ha megszólal. - válaszolta rezzenéstelen arccal Adam, aki ezzel a kijelentésével mindenkit megnevettetett.

- Vajon tudja ez miről beszélek? - tette fel magának tanárnő a költői kérdést, majd megrázta a fejét, és leült a tanári asztalhoz. Mindenki a lapja elé hajolt, és csendben rajzolgatott. Nagyon oda figyeltem minden apró részletre. Nem vagyok egy nagyon profi rajzoló, de azért jól megy. Rápillantottam a ice watch órámra, ami szerint már alig van az órából 20 perc. Elkerekedett szemekkel néztem körbe a többieken. Majd nem kész voltak. Felgyorsítottam a tempót, így én is betudtam fejezni.

Gyümölcsöket rajzoltam, mert az ugrott be elsőként. 5-ös lett, mint szinte mindenki másé is. Rajzból mindenki jó, nem úgy mint más tantárgyakból. Eltettem a mappámba a lapot, amit pedig a táskámba dobtam, majd azt a vállamra. A szekrényemhez sétáltam, és kivettem a testnevelés cuccomat. Kezembe fogva a kis tesi-zsákot indultam lefelé a lépcsőn, majd ki az épületből. A szokott helyen végig sétáltam, majd bementem a nagy kétajtós épületbe. Besiettem az öltözőbe, és gyorsan átöltöztem. Az óra felét végig futottuk, a másik felében meg.. Szintén futottunk. Kifulladva és izzadtan ültem a padra, a ruháimat kicsit félre tolva. Hideg vízzel megmostam az arcomat, és felfogtam a hajam lófarokba. Átöltöztem, még egyszer belenéztem a tükörbe, és a többiekkel együtt indultam haza. Persze az ötödik óra után. Beültünk egy órácskára a KFC-re, utána pedig ki-ki a dolgára, vagy haza ment. Én az utóbbit választottam, mert semmi kedvem nem volt sétálgatni, főleg nem egy nehéz táskával a vállamon. Haza érve ledobtam az ágyra a cuccomat, és leültem a gép elé. Bejelentkeztem skype-ra és 5 perc múlva már villogott is egy ablak.

- Szia drágám! - köszöntem Justinnak a kamerába. Annyira helyes, és édes. Ellenállhatatlan. Elkezdeném puszilgatni a képernyőt, de az egy kicsit hülyén nézne ki nem?

- Szia! Hogy vagy? - kérdezte, amire örömmel válaszoltam. Mindketten elmeséltük egymásnak a napunkat, meg ilyenek. Egy jó 3 órát biztosan beszéltünk, nevetgéltünk. Neki dolga volt, ezért elment. Jó volt látni. Még ha gépen keresztül is. Szeretem! Nagyon!

Július 1. (Hétfő)

Hű, de régen írtam. Sok idő telt el, és sok minden változott. Volt idő, mikor nagyon jól tudtam mindent. És boldog voltam ezzel a tudattal. Azt hittem minden tökéletes körülöttem. Aztán beütött a ménkű, vagyis elérkezett egy bizonyos pillanat, amikor minden megváltozott. Véget ért a boldogság, lőttek a skypenak, sms-nek, hívásnak, és rájöttem, hogy az élet nem mindig tejfel, ahogy addig hittem. Utólag visszatekintve talán emiatt nem is írtam. Megvolt a problémám, ami senkit nem érdekelt, és senki nem akarta felismerni. Legalább anyu rájöhetett volna, van valami bajom. Eleinte dühös voltam, és össze-vissza csapkodtam, bőgtem. De ennek mi értelme lenne? Viszont sokat köszönhetek Emma-nak. Ő tudta szívem baját, és mindennap átjött hozzám. Utoljára 2 nappal ezelőtt jött rám a sírógörcs, mikor anyu bejelentette: Jövőre magán tanuló leszek. Hogy mi? Nem, én nem.. Nem tudtam mit tenni a papírok alá voltak írva, nem tehettem mást. Az évzárón mindenkitől elköszöntem, és megkértem őket jövőre is legyenek rosszak.. Ja igen. A balhém. A balhém annyiból állt hogy egész nap a tanári asztalon ülök. Nagy dolog.. A Justinnal való kapcsolatom, és bármilyen módú kommunikálásom egy ideje megszakadt. Köszönjük Lil Twist elsősorban neked, hogy befolyásoltad Őt. Köszönöm. Köszönjük meg Selena Gomeznek is. Köszi hogy lefeküdtél a barátommal. Imádlak... És végső sorban köszönöm Justin, hogy játszottál velem, és megcsaltál. Akinek tényleg köszönettel tartozom az Scooter. Köszönöm, hogy elküldted a videót, amin a két sztár szexel, ezzel felkeltve a figyelmemet arra, mennyire átvertek. Persze Bieber tagadta. 'Mi? Nem, én nem feküdtem le senkivel. Mivan? Neeem, ez nem igaz. Én téged szeretlek.' Legalább ne hazudott volna a szemembe. Vagyis... A fülembe. Mert ugye nem láttam, csak hallottam.. De térjünk vissza talán a jelenbe.

- Vigyázz magadra, és Justinra is! - köszönt el tőlem anyu, majd szinte kitessékelt a bőröndjeimmel együtt a ház elé.

Semmit sem sejt. Azt hiszi azóta Vele vagyok, mióta itt hagyott. Keserű ízzel a számban ültem be a taxiba, akit a repülőtér felé irányítottam. Semmi kedvem vele találkozni, nem hogy még vele turnézni. Magamban már lezártam ezt a kapcsolatot, de nem tudom mi lesz ha együtt kell lennünk napi 24-be... Talán újra beleszeretek? Megbocsájtok neki? Fogalmam sincs. Egy a lényeg. Össze leszek zárva. Vele.. Pont, mint akkor..