Prológus

Semmit se láttam. Sötét volt. Vérfagyasztó csönd, és félelem. A fejem lüktetett, és a karom minden bizonnyal vérzett. Szerencse, ha a lábam nem tört el. Sikítani akartam, hogy segítséget kapjak, de egy hang se jött ki a torkomon. Mármint jött volna, ha nem lett volna be kötve a szám, így csak nyöszörgésre voltam képes. Ekkor egy óriási csapást mértek arcom jobb felére, mire eldőltem, és a hideg kövön végeztem. Könnyeim folyni kezdtek a fájdalomtól, és a fejem még jobban fájt. A szívem eszeveszett módon vert, mintha ki akarna ugrani a helyéről. 

-Ne mozogj. - hallottam egy mély és ellent nem tűrő hangot. Meg se mertem moccanni. Csöndben voltam, bár halkan szipogtam. A félelem rázta minden porcikámat, de próbáltam megőrizni a maradék józan eszem. Ekkor vettem észre hogy a kezem is hátra van kötözve. Pánikba estem. Nem tudom hol vagyok. Sötét van és egy ismeretlen férfival vagyok össze zárva. 
Újra megpróbáltam kinyökögni egy szót de ekkor a férfi fel emelt és kicipelt a kis zugból ahol voltam. 

-Kussolj! - kiabált Rám mikor beszélni próbáltam. Kapkodtam a levegőt és csak arra gondoltam hogy ez az egész egy rossz álom. Rémálom.. 
Pár másodperc múlva ledobott a földre, és felkapcsolt egy villanyt. Mielőtt rá tudtam volna nézni a szememet is bekötötte. Újra fölemelt, és egy székre ültetett le. 
Néztem minden fele, hogy kivegyek bármilyen ismerős formát, de mintha vak lennék... 

-Mi a neved? - kérdezte a férfi. Levette a kötést a számról, de még kellett pár pillanat hogy magamhoz térjek. 

-Melanie Price. - válaszoltam. Nem mertem többet szólni. 

- Hány éves vagy? 

-Tizenhat. Miért olyan fontos ez?Inkább mondja meg hol vagyok! - keltem ki magamból.

-Pont jó.-nevetett ördögien. Kirázott a hideg. A számat újra bekötötte és vissza vitt ugyan oda a hideg, és zárt helységbe. Ledobott de ez esetben nem a hideg kőre landoltam, hanem VALAKIRE. 

-Óvatosabban! - kiabált a másik ismeretlen. Fiú volt. A pasas csak nevetve bezárta az ajtót és elment. Sírva fakadtam.

- Nyugodj meg. - csitítgatott az ismeretlen. Ő nem volt megkötözve. Hideg ujjait a csuklómnál éreztem, ahogy kiköti a köteleket, így karom megszabadult. Ijedten álltam fel és néztem le rá. A számról végre levettem a kendőt, és mély levegőt vettem. 

- Ki vagy Te? - kérdeztem a fiút, aki nem válaszolt rögtön.

- Miért olyan fontos ez? - válaszolta.

- Tudni akarom kivel zártak össze, ezen a rémes helyen..

- Justin. Tegnap, miközben haza felé tartottam leütöttek, és itt ébredtem. - mondta. Nagyon lazán vette a dolgot, mert elkezdett dúdolni.

- Most komolyan. Egy csöppet sem érdekel hogy mit fognak velünk csinálni? És hogy egyáltalán hol vagyunk?! - néztem rá döbbenten. Mintha ez egy mindennapos dolog lenne, hogy leütik, és egy idegen, mocsok helyen ébred föl.

- De, de azzal nyugtatom magam, hogy megkeresnek. - nézett fel rám. - Nem jutunk ki egy hamar, szerintem ülj le, és ne idegeskedj. - paskolta meg maga mellett a helyet. Sóhajtottam egyet, de végül is igaza van, mit idegeskedjek, ha nem tudok mit tenni.

- És, te hogyan kerültél ide? - érdeklődött.

- Fogalmam sincs. Nem emlékszem.. - néztem rá

- Semmire?

- Semmire. - néztem felé.

- Hát jó. Mesélj magadról.

- Melanie Price-nak hívnak, 16 éves vagyok, nemsokára 17, az anyuékkal élek, és a helyi suliba járok.  - kezdtem mondókámat, de ekkor hirtelen benyitottak. Hirtelen két férfi felkarolt, és húzni kezdtek.

- Hé, engedjenek el! Segítség! - ordítottam torkom szakadtából. Justin hadakozott. Próbált  megvédeni, de a falnak lökték, ő pedig eszméletét vesztve esett a földre. Rajtam csak száguldoztak az ütések, de tűrtem a fájdalmat, és ordítottam ahogy csak bírtam. Egy másik helységbe vonszoltak és újra bekötötték a szememet. Kiszabadították mind két kezem-lábam, de az ijedségtől mozdulni sem mertem. Ekkor hirtelen valakit magamon (!!!) éreztem.

- Mit csinál?! Ne! - ordítottam, mikor vetkőztetni kezdett. Tudtam mi jön. Szenvedtem, sikítottam. De nem hatott. Vége. Megerőszakoltak.  Bele se tudtam gondolni. Egy szó sem jött ki a számom. Remegtem. Éreztem ahogy a vér folyik le a lábamon. Ennyi...