1. rész

Elnézést, hogy csak most hoztam részt, de a másik blogomba is kellett részt írnom.:)
Ahhoz képest hogy még csak most kezdtem a blogot, lett pár megtekintés. De komment egy sem.:( Emiatt kicsit csalódott vagyok, de sebaj, majd lesz máskor! ;) Remélem tetszeni fog a rész, és kérlek titeket kommenteljetek, mert sokat számít. :)♥

Vissza ráncigáltak. Egy szót sem szóltam. Lesokkolódtam, és hagytam magam. Ledobtak a földre és elmentek. Justin felém mászott.

- Mit tettek veled?

- Meg. - ennyi jött ki a számon. Még most sem fogtam fel mit tettek velem. - Meg.... - nem tudtam folytatni. Le néztem a lábamra. A nadrágon, át ütött a vér folt. Értette.

- Az a szemétláda állat. Amint kijutok innen feljelentem! - idegeskedett. Éreztem hogy feszült, és alig bírja türtőztetni magát. Tudtam, ha most nem lennék mellette és nem lennénk bezárva neki esne megrontómnak, de rosszabbul járna. Annyira aggódik, pedig alig ismer. Felvettem a 'magzat' pózt, és becsuktam a szemem.

- Be vagyunk zárva. - mondta ki hangosan. Talán most fogta fel igazából.

- Justin? - néztem felé, de válaszát meg sem vártam. - Mesélnél magadról? Hogy elterelje egy kicsit a gondolataimat. - bólintott.

- Justin Drew Bieber vagyok. Kanadában születtem. Anyám, Pattie Malette, és apám Jeremy Bieber. Van két testvérem. Jazmine, és Jaxon. - ismerős név..

- Aranyosak?

- Nagyon édesek... Kedvenc színem a lila, és klausztrofóbiás vagyok.

- Én is. De ha van velem valaki jobb.

- Igen, jobb. - mosolyodott el halványan. - Szerencsés lehet a barátod. - nézett a szemembe, ami minden bizonnyal könnyes, és piros volt.

- Nincs..

- Hogy-hogy?

- Nem olyan régen volt egy barátom. Edward. A facebookon írt egy levelet hogy szakítsunk. Mondtam neki hogy alig 2 hete járunk. Utána oda írta hogy 'bocs nem ide'...

- Ez mekkora genyóság.

- Megcsalt... De azzal még mindig jobban jártam mint a mostani dologgal.

- Így is szeretni fognak.

- Kötve hiszem. - nem akartam elhinni hogy engem még mindig ugyan úgy tudna szeretni, mint még azelőtt hogy szűz voltam. Hiába mondanám hogy megerőszakoltak. Mindenki szemében csak egy ribanc lennék.. Justin inge ujjába töröltem szemeimet.

- Most mesélj te.- mosolygott halványan

- Hát jó. Melanie Price vagyok. Társasági ember vagyok, de legjobb barátom csak egy van. Imádom a narancslevet, az anyukámat, és az apukámat.

- Értem. Pihenj. - sejthette hogy fáradt vagyok.

. . .

Erős zajra ébredtem. Valaki az ajtót próbálta felszakítani. Justin.

- Mit csinálsz? - néztem rá kómás fejjel.

- Azok az elmebajosok elmentek valahova. Próbálok kijutni. - pillantott rám, de azonnal vissza kapta a fejét az ajtóhoz. Rángatta, rángatta de nem ment. A hajamból egy csattot vettem ki, és raktam azt a zárba. Ki is nyílt, de a lakat még mindig az ajtón volt. Egy kis rés viszont volt, így megnéztem át férek-e. Nagy nehézségek között de át jutottam. Kerestem a lakat kulcsot. Találtam egy nagy kulcskarikát amin vagy 10 különböző zárkulcs helyezkedett el. Mindegyiket próbáltam. Be le is talált az egyik.

- Ez az! - mondtam majd gyorsan kimentünk. Friss levegő, és napfény csapta meg orromat. A napfény vakított, a friss levegő, egyenletesen áramlott szét az egész tüdőmben. Hasonló érzés lehetett Justinnak is. Felmértük a terepet. Egy kis tó, fák. Erdő.

- Nézd egy csónak! - mutattam

- Gyere gyorsan! - fogta meg a kezem és futni kezdtünk. Elkezdtünk evezni de hangos ordításokra lettem figyelmes. A két ember!

- Justin! Ezek lőnek! Vigyázz! - estem pánikba

- Háromra a vízbe! Egy, kettő. - kezdte

- HÁROM! - fejeztem be majd egyenesen a vízbe ugrottam, de túl lassú voltam, és egy golyó a vállamba fúródott. Éreztem ahogy a vér elkezd ömleni vállamból, és eszeveszett módon kezdett lüktetni azon a ponton ahol a golyó megállt. A víz alatt kinyitottam a szemem, és megfogtam Justin kezét. Még mindig lőttek, egy golyó a vádlimba is jutott. Olyan szinten elhomályosult minden a szemem előtt, hogy egyre lassulni kezdtem, míg végül már Justin vitt. Szédültem, és a hányás keringetett. Mindenhol lüktetett a testem. Úgy éreztem felrobbanok. Már csak annyit hallottam ahogy Justin lihegve fut..

Prológus

Semmit se láttam. Sötét volt. Vérfagyasztó csönd, és félelem. A fejem lüktetett, és a karom minden bizonnyal vérzett. Szerencse, ha a lábam nem tört el. Sikítani akartam, hogy segítséget kapjak, de egy hang se jött ki a torkomon. Mármint jött volna, ha nem lett volna be kötve a szám, így csak nyöszörgésre voltam képes. Ekkor egy óriási csapást mértek arcom jobb felére, mire eldőltem, és a hideg kövön végeztem. Könnyeim folyni kezdtek a fájdalomtól, és a fejem még jobban fájt. A szívem eszeveszett módon vert, mintha ki akarna ugrani a helyéről. 

-Ne mozogj. - hallottam egy mély és ellent nem tűrő hangot. Meg se mertem moccanni. Csöndben voltam, bár halkan szipogtam. A félelem rázta minden porcikámat, de próbáltam megőrizni a maradék józan eszem. Ekkor vettem észre hogy a kezem is hátra van kötözve. Pánikba estem. Nem tudom hol vagyok. Sötét van és egy ismeretlen férfival vagyok össze zárva. 
Újra megpróbáltam kinyökögni egy szót de ekkor a férfi fel emelt és kicipelt a kis zugból ahol voltam. 

-Kussolj! - kiabált Rám mikor beszélni próbáltam. Kapkodtam a levegőt és csak arra gondoltam hogy ez az egész egy rossz álom. Rémálom.. 
Pár másodperc múlva ledobott a földre, és felkapcsolt egy villanyt. Mielőtt rá tudtam volna nézni a szememet is bekötötte. Újra fölemelt, és egy székre ültetett le. 
Néztem minden fele, hogy kivegyek bármilyen ismerős formát, de mintha vak lennék... 

-Mi a neved? - kérdezte a férfi. Levette a kötést a számról, de még kellett pár pillanat hogy magamhoz térjek. 

-Melanie Price. - válaszoltam. Nem mertem többet szólni. 

- Hány éves vagy? 

-Tizenhat. Miért olyan fontos ez?Inkább mondja meg hol vagyok! - keltem ki magamból.

-Pont jó.-nevetett ördögien. Kirázott a hideg. A számat újra bekötötte és vissza vitt ugyan oda a hideg, és zárt helységbe. Ledobott de ez esetben nem a hideg kőre landoltam, hanem VALAKIRE. 

-Óvatosabban! - kiabált a másik ismeretlen. Fiú volt. A pasas csak nevetve bezárta az ajtót és elment. Sírva fakadtam.

- Nyugodj meg. - csitítgatott az ismeretlen. Ő nem volt megkötözve. Hideg ujjait a csuklómnál éreztem, ahogy kiköti a köteleket, így karom megszabadult. Ijedten álltam fel és néztem le rá. A számról végre levettem a kendőt, és mély levegőt vettem. 

- Ki vagy Te? - kérdeztem a fiút, aki nem válaszolt rögtön.

- Miért olyan fontos ez? - válaszolta.

- Tudni akarom kivel zártak össze, ezen a rémes helyen..

- Justin. Tegnap, miközben haza felé tartottam leütöttek, és itt ébredtem. - mondta. Nagyon lazán vette a dolgot, mert elkezdett dúdolni.

- Most komolyan. Egy csöppet sem érdekel hogy mit fognak velünk csinálni? És hogy egyáltalán hol vagyunk?! - néztem rá döbbenten. Mintha ez egy mindennapos dolog lenne, hogy leütik, és egy idegen, mocsok helyen ébred föl.

- De, de azzal nyugtatom magam, hogy megkeresnek. - nézett fel rám. - Nem jutunk ki egy hamar, szerintem ülj le, és ne idegeskedj. - paskolta meg maga mellett a helyet. Sóhajtottam egyet, de végül is igaza van, mit idegeskedjek, ha nem tudok mit tenni.

- És, te hogyan kerültél ide? - érdeklődött.

- Fogalmam sincs. Nem emlékszem.. - néztem rá

- Semmire?

- Semmire. - néztem felé.

- Hát jó. Mesélj magadról.

- Melanie Price-nak hívnak, 16 éves vagyok, nemsokára 17, az anyuékkal élek, és a helyi suliba járok.  - kezdtem mondókámat, de ekkor hirtelen benyitottak. Hirtelen két férfi felkarolt, és húzni kezdtek.

- Hé, engedjenek el! Segítség! - ordítottam torkom szakadtából. Justin hadakozott. Próbált  megvédeni, de a falnak lökték, ő pedig eszméletét vesztve esett a földre. Rajtam csak száguldoztak az ütések, de tűrtem a fájdalmat, és ordítottam ahogy csak bírtam. Egy másik helységbe vonszoltak és újra bekötötték a szememet. Kiszabadították mind két kezem-lábam, de az ijedségtől mozdulni sem mertem. Ekkor hirtelen valakit magamon (!!!) éreztem.

- Mit csinál?! Ne! - ordítottam, mikor vetkőztetni kezdett. Tudtam mi jön. Szenvedtem, sikítottam. De nem hatott. Vége. Megerőszakoltak.  Bele se tudtam gondolni. Egy szó sem jött ki a számom. Remegtem. Éreztem ahogy a vér folyik le a lábamon. Ennyi...