Sziasztok! Kaptam 3 (!!!) pozitív kommentet aminek naaaaaagyon örülök, így most hamar van rész mert teljesen beleéreztem a szereplők szitujába, így nem bírok leállni az írással. Egy szó mint száz most hamar van rész. Na jó, ez több szó volt mint egy. Mindegy.. Írjatok komikat, és hamarabb lesz rész. Pusziiiii <3
Másnapra már rutinosabb voltam. Megtanultam a 'rendet'. Reggel megmondták hogy nagyon jó lett a vérvétel eredménye, meg hogy tök jól bírom az egész kórházat. Reggel anyuékhoz társult a tesóm is Richard, aki előbb nem tudott jönni.
- Csá hugi. Minden oké? - mosolygott felém
- Megvagyok..
- Mit mondtak?
- Jövőhét.. Szöktess hazaaaaaaa! - röhögtem
- Kibírod. Nézd, anyuék vettek neked egy újat, tekintettel arra hogy elvesztetted a másikat. Bele írtam a barátaidat, meg a többieket. - kapta ki a zsebéből az Iphone-t.
- Azta. Köszönöm. - néztem rá hálásan, majd gyorsan pötyögtem rajta párat.
- Figyu, ha dolgod van nyugodtan mehetsz. Elvagyok. - mutattam fel a telót. Na igen. Ezt szeretem az Iphone-ban. Nincs olyan amit ne tudna.
- Úúú. Tettél rá képeket?
- Ja. A gépeden van egy csomó hülyeség.. - nevetett fel.
- Nem hülyeség ok? - röhögtem tovább
- Na jó. Megyek mert.. - gondolkozott el. - Tudom hogy nem hiszed el, ha azt mondom tanulnom kell szóval nem is mondom.. A haverokkal meg a csajokkal elmegyünk mozizni. - elkeserítő fejet vághattam.
- Majd veled is. - veregette meg a hátam. Elköszöntünk, majd anyuékkal is beszélgettem.
- Figyu, van az a srác. Justin. A szülei itt vannak. Ha szeretnél.. - kezdtem de félbeszakított.
- Igen! Menjünk. - nézett rám mire el nevettem magam. Szóltunk egy nővérnek, aki monda hogy orvosok vannak nála.
- Nem baj. A szüleivel szeretnénk beszélni.
- Ó. Hát oké. Hozom a kocsit.. - morgott még valamit magába, majd pár perccel később, mikor sikerült beülnöm a tolókocsiba az infúziómmal együtt, végig rallyztam a folyosón és mosolyogva néztem a két felnőttre.
- Hello! - köszöntem feléjük mire felnéztek rám halkan köszöntek meg bemutatkoztak anyáéknak is. Amúgy tegeződünk. - Ők a szüleim, gondoltam segít ha ki tudjátok beszélni ezt a témát. - mondtam mire először rám majd anyára pillantottak.
- Köszönöm. - mondta Pattie, majd intett, hogy menjek be, már vár Justin.
- Szia. - mosolyogtam felé, bár szerintem aludt. Megsimítottam a karját, de nem ébresztettem fel. Még mindig csövek lógtak ki belőle.
- Ha minden jól megy, kivesszük a csöveket, és már csak infúziója lesz, mint neked. - szólalt meg mellettem a nővér, aki épp infúziót cserélt nála. Kicsit fészkelődni kezdett, majd hunyorogva felém nézett.
- Anyu? - emelte meg kicsit a fejét.
- Téves. - mosolyogtam
- Melanie? De jó hogy itt vagy. Anyuékkal nem lehet beszélni semmi másról mint rólam. Kiküldtem őket. - röhögött. Mármint.. Próbálkozott. Még fájt a mellkasa szegénynek.
- Hogy vagy? - néztem rá, majd kisöpörtem néhány kósza hajszálat a szeméből.
- Most hogy itt vagy. Hm. Jobban. - kicsit elpirulhattam, mert tett megjegyzést.
- Így mellékesen. Szép a színed. - mosolygott. - Te hogy vagy?
- Most hogy látlak. Jobban. - vágtam vissza, de ő csak röhögött egy sort.
- Éhes vagyok. - nézett mélyen a szemembe, majd lassan az asztalon lévő szendvicsre sandított. Idő közben a nővér kiment..
- Én is. De nem szabad... Napok óta nem ettem. És szerintem nem is fogok.. Ahogy te sem. - nevettem. Nem akartam szomorúvá tenni azzal hogy én nemsokára ehetek, mert a nővér szerint megpróbálkozunk vele.
Hogy esne neki?
- Te lehet hogy nem. De én igen. - mondta majd elkezdett feltápászkodni az ágyból. Próbálkozott.
- Justin, feküdj vissza. Bírjuk ki. Kérlek. - mondtam de mintha meg se hallaná, tovább próbálkozott. Fel ült, vissza esett. Ezt egy párszor.
- Feladom. Ide hoznád?
- Nem. - feleltem egyszerűen. - Nem szabad.
- Akkor menj el. - sütötte le a szemét, és a paplanját bámulta.
- Mi?
- Menj el. - felelte egyszerűen, már csukott szemmel.
- Hát oké. - néztem felé, majd levettem a kezem a karjáról, és szó nélkül indultam ki, majd az ajtónál megálltam a tolókocsimmal. - Szia. Holnap.. - néztem vissza rá, majd a tolókocsival kirúgtam egy picit az ajtót, és anyáék felé néztem. Erősen gondolkodhattak, de Jeremy fel állt és oda jött.
- Nem bírom velük. Segíts.- nézett rám.
- Ha gondolod bejöhetsz hozzám beszélgetni, de apuval is beszélgethetsz.
- Apukád el ment a. - kezdte majd erős gondolkodásba kezdett. - El kellett sietnie. - kezdte újra. - Nem tudom hova de el kellett mennie.
- Értem. Rendben, akkor gyere be. - mondtam majd begurultam a szobába, és megpróbálkoztam egyedül felülni az ágyra. Majdnem legurultam, de Jeremy segített.
- Figyu? Megmondanád Jus-nak hogy sajnálom, de nem az én hibán? - néztem rá
- Persze. Miért?
- Megharagudott... - mondtam és a telefonomba néztem amin éppen ő játszott. Észre vehette hogy kissé szomorkás vagyok.
- Egyébként nem vagy fáradt? - terelte el a témát. Kissé felnevettem amiért ilyen hülye szöveggel próbált boldoggá tenni.
- Egyébként nem. Tök jól érzem magam.. - mosolyogtam felé amire ő csak elmosolyodott, és tovább nyomkodta a készüléket.
- Olyan vagy mint egy gyerek. De komolyan. - gondolkodtam hangosan mikor a barátnőm lépett be az ajtón. Először boldogan aztán mikor rám pillantott kissé szomorkásan nézett.
- Hallottam mi volt. Gondoltam benézek. - suttogta alig hallhatóan.
- Semmi baj. Tök jól érzem magam. - nevettem majd Jeremy-re néztem. Még mindig a telefonom nyomkodta de elmosolyodott.
- Öööö. Akkor nem zavarok? - pillantott Jeremy felé.
- Nem, én már éppen menni készülök. Anyukádat vissza küldjem? - nézett először barátnőmre, majd rám.
- Nem kell, hagy tárgyalják túl a dolgot. - nevettem
- Rendben. Tessék. Köszi. - mondta majd felém tartotta a telefont. - Tök jó játékaid vannak rajta. Én is letöltöm. Szia! - mosolygott majd gyorsan kikapta a zsebéből a saját telóját.
- Ki volt ez? - nézett az ajtóra Lili.
- Annak a fiúnak az apja akivel össze voltam zárva.
- Kissé gyerekes nem? - vigyorgott majd leült. - És amúgy mizujs? Hogy vagy? Mit mondtak az orvosok? Hoztam gyümi levet. - mondta és még egy halom hasonló kérdést feltett amire unottan válaszolgattam. Mindenki megkérdezi.
- Oké, oké. Elég. Túl sok. - nevettem. - Hé. - kezdtem mikor nyílt az ajtó. Egy ágy. Néhány orvos, és pár nővér.
- Ő az? - ágaskodtam fel egy kicsit a fejemmel. Sajnos sok mindent nem láttam, addig amíg fel nem állították barátnőmet és a székével együtt arrébb nem küldték. Az ágyat szorosan mellém rakták amikor megpillantottam.
Sziasztok!♥ Végre. 1 ( !!!!! ) komment.. De az nagyon meghatott.♥ Nem is tudom mit mondhatnék még... Hát. Olvassatok.:DDD Új rész 2-3 komment után.!!!
A napom további része elég unalmasan telt. Nem nagyon jöhetett be senki, egyedül anya de ő is csak egy puszi erejéig. Pedig annyi kérdésem és mondanivalóm lett volna. Valakinek jó lett volna kiönteni a lelkem.. Hagyott itt egy kis noteszt, ami napló ként funkcionál, leírni az érzéseimet, gondolataimat.. Mivel jobb kezes vagyok, és ott volt infúzió, két választásom lehetett. Vagy átrakják a másik karomba a tűt, vagy nem írok semmit. Hát. Az első választás jobban tetszett. Bár még soha nem írtam naplóba, azért tetszett a dolog. Idősebb koromban pedig jókat nevetek majd rajta.. Este bejöttek az orvosok, megállapították hogy tök jól vagyok, és ha így halad akkor már 'csak' egy hétig kell bent maradnom. Hurrá..
- Elnézést. Justin hogy van? - néztem felváltva rájuk
- Ó. Jól, bár gyengén. Holnap át mehet hozzá, ha annyira akar, de pihennie kell neki is, és magának is. - mosolygott felém egy göndör hajú borostás férfi.
- Köszönöm.
Ezek után az ég világon semmi nem történt. Leírtam az egész sztorit ami történt velünk. Jó sok lap teli írással. Holnap megmutatom anyának. Írtam még neki pár sort hogy sajnálom ami történt, majd becsuktam a noteszt, és álomba szenderültem.
. . .
Reggel a nővérke ébresztett. Lázmérés, Infúzió csere, vérvétel, pulzus mérés stb.. Utálom! Át akarok menni Justinhoz! Jajj... Hosszú lesz még ez a nap..
- Elnézést. Ihatok egy kortyot? - néztem a nővérkére majd az asztalon lévő szénsavmentes vízre.
- Sajnálom. Ma még nem. Nem tudjuk hogy fogadná a szervezete. Talán holnap megpróbálkozunk vele.
- Értem. Mikor mehetek át Justinhoz?
- Majd ha megnézték az orvosok. Nem sokára jönnek hozzád is.. - mondta a nővér és kisietett. Anyuék sem jöttek még... Pompás.
- Jó reggelt! - köszöntöttem az orvosokat. Lazán morogtak valamit, és a papírjaimat bújták.
- Oké. Azt hiszem mindent tud. Ha szépen javulgat jövőhét végén talán haza mehet. Talán! - hangsúlyozta ki az utolsó szót. Bólintottam egyet. Később anyuék is megjöttek. Oda adtam neki a noteszt. Könnyezve olvasta végig a sorokat.. Megöleltem, majd nyomtam egy puszit a homlokára.
- Rendben, ha szeretné át vihetem.. - mosolygott a nővér
- Köszönöm. - néztem rá hálásan. - És jól van?
- Igen, javult a helyzete, és stabilizálódott. Erős fiú. Néha ki-ki nyitogatja a szemét, egyébként pedig alszik. Pihennie kell. Ezért kérem hogy ne mondjon a balesetről semmi olyan dolgot amitől frusztrált lenne.
- Értem. A szülei? - néztem körbe a folyosón. Egy 30-as éveiben járó fiatal asszonyt, és egy magasabb férfit láttam meg lehajtott fejjel a folyosó végében ücsörögni.
- Jónapot. Önök Justin szülei? - néztem rájuk mikor otthagyott egy percre a nővér míg hoz pár papírt.
- Igen. És te kivagy? - nézett rám az anyukája kisírt szemekkel.
- Velem volt összezárva. Én lelkileg, ő testileg van rosszabbul. - hajtottam le a fejem.
- Hallottuk mi történt veletek. Sajnálom. - nézett fel az apja is.
- Ő rosszabbul járt.. Sikerült beszélniük vele? - néztem kérdőn rájuk
- Igen, de csak pár szót..
- Hozzám be se engedték a szüleimet. - bámultam a tolókocsi lábára mintha olyan nagyon érdekes lenne.
- Egyébként nagyon rendes volt velem. Pedig nem ismert, még is megvédett. - mondtam végül.
- Jól van itt vagyok. Minden rendben? - kérdezte a nővér. Fogalmam sincs melyikünktől, de azért bólintottam.
Halkan betolt a szobába az ágy mellé. Könnybe borult a szemem, mikor megláttam. Mindenhonnan csövek lógtak ki belőle. Szegény.
- Magunkra hagyna pár percre?
- Persze 5 perc és vissza jövök.
- Köszönöm. - mondtam majd letett pár papírt az ágya szélére, és ott hagyott. Meg simítottam a kézfejét, és adtam egy puszit a homlokára.
- Sajnálok.. Mindent. - suttogtam. Nem tudom hallotta-e, hiszen alszik. Keze megremegett, és szemhéja kicsit felnyitódott.
- Te vagy az? - suttogta alig hallhatóan.
- Sajnálom..
- Nem tehetsz róla. Én sem. Ez van. - nézett a szemembe már amennyire tudott.
- Pihenj. Mindjárt mennem kell, de mindennap itt leszek. Segítek. Anyukádék is itt vannak. Felépülsz.
- Felépülünk. - mosolyodott el, majd behunyta a szemét. Pár percig még meséltem neki, aztán mennem kellett.
- Holnap reggel, esetleg még ma este találkozunk. Pihenj. - néztem felé, és bár szeme csukva volt nem aludt. Nyomtam egy puszit a homlokára, és kitoltak.
- Beszéltetek? - nézett felém az anyukája
- Igen. Aztán lecsukta a szemét, és meséltem neki pár dolgot. Fel fog épülni.
- Ahogyan te is. - mosolyodott el halványan. Bólintottam egyet.
- Elnézést még nem is mutatkoztam be. - jutott hirtelen eszembe. - Melanie Price. - nyújtottam a kezem.
- Pattie Malette.
- Jeremy Bieber.
- Nos, akkor majd találkozunk. További szép napot. Már amennyire az lehet. - mosolyodtam el, majd vissza toltak a helyemre. Nagy nehezen vissza feküdtem az ágyba. Azt hiszem olvasok egy kicsit..
Justin: 5/1. Szegény nagyon rosszul néz ki.
Szülei: 5/5. Remek emberek. :)
Anyuék: 5/3. Kezdik megérteni, de azért még könnybe lábad a szemük. :(
Lüktetett mindenem. Szemem az erős fénytől nem bírtam kinyitni. Valaki karjában voltam, és csak azt hallottam, ahogy lihegve fut.
-Mi történt magukkal?-kérdezte valaki. Azt hiszem kórházba hozott..
-Én most nem vagyok lényeg. Vele foglalkozzanak kérem.
-Mi történt a hölggyel?
-Megerőszakolták, megverték és több helyen is meglőtték.-sorolta Justin. Hangjában éreztem a dühöt, a szomorúságot, és valamilyen szinten azt is ahogy izgul értem.
-Azonnal a vizsgálóba kell vinni. Kérem rakja egy hordágyra.- Sürgette majd, éreztem ahogy gyengéden lerak, és elengedi a kezem.
. . .
- Hagyják pihenni. Egyszerre csak egy ember lehet bent. - hallottam, ahogy összesúg pár ember, majd az ajtó csapódik. Remek, még zajongnak is... Nehogy pihenjen az ember. De várjunk csak! Mi történt?! Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Édesanyámat pillantottam meg, ahogy halkan szipog.
- Anyu. - suttogtam. Csillogó, kisírt szemekkel rám pillantott.
- Kicsim. - ragyogó szemekkel nézett rám. Láttam a reményt a szemében felújulni.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Nem tudod mi történt veled?
- De... De, élek.
- Nem sokon múlott. - döntötte le fejét kézfejemre zokogva.
- Orvost! - suttogtam mikor elkezdtem szédülni végül már semmit nem láttam. Hallottam ahogy megszólal a riasztó, és berohannak a szobába..
Újra, és újra játszódott ez a történet, mintsem már senki nem jöhetett be hozzám csak egy üvegen keresztül nézhettek. Túl sok stressz ért, mikor elkezdtek hozzám beszélni, és ezért mindig felment a vérnyomásom, vagy a szívem volt túl gyors.. A plafont bámultam, mikor nyílt az ajtó. Egy nővérke lépett be hozzám, és ült le.
- Tudom, hogy stressznek van kitéve, de el kell mondanom mi történt magával. - mosolygott felém a fiatal asszony. Bólintottam egyet, és a szája már nyitódott is. - Voltak lövések a jobb, és bal lábában is, amiket eltávolítottunk. Valamint volt egy a vállában is. A tüdejét tiszta oxigénnel járattuk át, mert ahol volt ott mérgező gázzal volt tele a helység. Van pár heg, és ütésnyom is a kezén, ezeket is lekezeltük. Jól össze törte magát. Sajnos még nem ehet, sem ihat. Infúziót kap, amit én kezelek. Remélem nem lesz semmi gond, ha van valami ezt a gombot nyomja meg. - mutatott egy piros gombra, majd tovább jegyzetelt.
- J-J-Justin? - kezdtem bele többször is.
- A barátja aki behozta?
- Igen. Mi történt vele? Jobban van már?
- Hát. Sajnálom, de.. Több műtéten kellett átesnie, hogy egészséges legyen. Maga nem sérült meg annyira mint ő. Az állapota labilis volt a műtétek alatt amiket elvégeztünk rajta, de még vár rá 2 kisebb műtét is. A golyókat eltávolítottuk, és vele is megcsináltuk mind azokat amiket magával, de ő rosszabbul járt. Perceken múlott az élete, mégis magával törődött. - mikor kimondta az utolsó mondatot lesokkolódtam. Hiába hogy alig ismertem, ez idő alatt amit összezárva töltöttünk, nagyon megkedveltem. Még ha ott is kellett találkoznunk.. Nagyon aggódom érte..
- És ő hol van? Miért nincs ebben a szobában? Nem lehetne át hozni ide? - hadartam el a kérdéseimet.
- Nyugodjon meg. - mosolyodott el. - Steril szobában van. Ha javul az állapota lehet róla szó. - mosolygott rám kedvesen.
- Rendben. - nyugodtam le. Már állt volna fel amikor eszembe jutott a legfontosabb kérdés.
- Nővér. - vissza nézett szavamra és leült. - Ugye nem vagyok terhes? - néztem a szemébe.
- Ó. Jó hogy mondja. Kialakulhatott volna később egy magzat, de megakadályoztuk.
- Értem.. Köszönöm. - néztem vissza rá, majd megvártam míg kimegy és erős gondolkozásba kezdtem.
Örültem, hogy nem vagyok terhes, de szomorú voltam hogy egy életet hagytak elmenni. Jó, nem akartam hogy egy ilyen vadállattól legyen gyerekem, se azt hogy gyerekem legyen, de valamennyire sajnáltam is. Örökbe adhattuk volna, vagy valami. Bár a szülés kínjait nem lett volna sok kedvem át élni.. A kínják kínját már megéltem. Nem kell még több az életembe..
